(Ha inkább meghallgatnád, kattints a lejátszóra!)

Képzeld el, reggel felébredsz, és azon morfondírozol, hogy hogyan tudnál ellógni a gimiből, hogy megvedd a Kispál és a Borz legújabb, Ül című albumának kazettáját a Zenekuckóban. A walkmanedben iskolába menet Jim Morrison messianisztikus kántálása dübörög. Picit cikinek érzed, hogy a Tankcsapda városában te inkább alteros vagy, igaz, Lukácsék legutóbbi, Az ember tervez c. lemeze már nem is igazi Tanksapka, a zsigeri, nyers, egybites torzítós mocsok elillanóban.

Az MTV-n csüngsz, baromira kivagy, hogy két éve Kurt Cobain meghalt, de sikerül „élőben” megnézned a grunge másik alapvetésének számító Alice in Chains Unplugged fellépését, ami a lánglelkű Layne Staley tán utolsó színpadi megmozdulása. Seattle-ből Chris Cornell és Eddie Vedder marad. Nagyon ott lennél az Oasis knebworthi duplakoncertjén, de esélyed sincs jegyet venni rá Debrecenből. Akkor még a komfortzónádon kívül esik, de megjelenik a The Prodigy Firestarter c. eposza, ahogy ekkor hozza ki a Faithless az Insomniát, az Underworld meg a Born Slippyt. Ha már Underworld, mivel mindenki az egekig magasztalja, dacból protestálsz a hájp ellen, és csak azért se nézed meg a Trainspottingot!

Kitör a fociláz, Anglia hatalmasat megy a saját rendezésű Eb-jén, a balhés Paul Gascoigne megrúgja élete gólját a skótok ellen, te meg azon szomorkodsz, hogy az Euro ’96 is a magyar válogatott nélkül megy le. Közben a csehek döntőt játszanak.

Apropó, magyar foci, az alvó szüleid mellől izgulod végig éjjelente, hajnalban az atlantai olimpiát. Örülsz a magyar sikereknek, látod még utoljára úszni Egerszegi Krisztinát. Agyvérzést kapsz viszont attól, hogy a magyar U23-as olimpiai labdarúgó válogatott utolsó meccsén a 90. percben 2-1-re vezetve a hosszabbításban két gólt bekapva 3-2-re leszív Japánnal szemben. Külön disszonánsnak érzed, hogy mindehhez a Loki több kiválósága asszisztál – Sándor Tomi a 2., Madar Csabi a 48. percben szerzi egyébként a két magyar gólt.

Ahogy a fentebbi szövegből is látszik, sok apró mozaikból áll össze egy év. Ez az alábbi eseményekkel tarkított esztendővel se volt másképp. Üdvözünk 1996-ban!

A történelem kutatásának egyik alapvetése, hogy egy adott korszakot az abban a pillanatban uralkodó és elfogadott társadalmi normák szerint kell értelmezni. A múlton tehát nem kérhetjük számon a jelen erkölcsi irányelveit. Ebből a szempontból 1996 egy érdekes esettanulmány. Nincs olyan távol tőlünk, mégis mai szemmel nézve sok szempontból egy fényévnyire van. Elég csak két példát felhozni: 1996-ban simán kiszolgáltak 18 év alattit a kocsmákban minden szemrebbenés nélkül; ahogy simán tudtak bármelyik boltban cigarettát is venni a korszak tinijei.

Ez a blog egy debreceni gimnazista szemüvegén keresztül mutatja be az 1996-os esztendőt. A tágos naplója egy valós memoár, amit a Tóth Árpád Gimnázium egyik akkori diákja készített. Egy igazi időkapszula. A szöveg érdekessége, hogy gyakorlatilag nincs benne trágár szóhasználat, és alig akad benne rosszindulatú, dehonesztáló megjegyzés. Abban a pár esetben, ahol az indokolt, ott ki is vettük a bejegyzésből vagy tompítottuk annak élét.

A naplóban szereplő helyszínek és események valósak, ám a benne szereplő személyek neveit, karaktereit módosítottuk, így ők inkább a képzelet szüleményei.

🎧 A nap soundtrakje:

(Minden bejegyezés végén ajánlunk egy zenét, amely vagy szerepel a szövegben, vagy hangulatában kapcsolódik a bejegyzéshez! A beköszönőt érdemes a naplószerző egyik nagy 1996-os kedvencével indítani. Az Oasis harmadik, Be Here Now lemezén szerepló D’you Know What I mean? örök klasszikus!)